Semmelweis Ignác születésének (1818. július 1.) évfordulóján ünnepeljük az egészségügy és az egészségügyi dolgozók napját. Kórházunkban is volt ünnep. Magam - hallgatván a megemlékezés beszédeit - elgondolkodtam. Mit szólna az "Anyák megmentője" a mai egészségügyi helyzet/viszonyok/iszonyok láttán?
Benedek István Semmelweis és kora (Gondolat/Magvető/Budapest 1973.) c. könyvének előszavában olvastam: "Nem szívesen emlékeztek rá. A család azért nem, mert kissé árnyékba borította tisztes polgári hírnevüket: illetlenül fölhergelte a fél világ tudósait, aztán még illetlenebb módon elmegyógyintézetben halt meg. A barátok azért nem, mert nem voltak barátai. A magyar orvosok azért nem, mert szíven szúrta az egész orvosi rendet: azt tanította, hogy a gyógyítás helyett épp az orvosok űzik halálba pácienseiket. A külföldi szülészek azért nem, mert könyvében és nyílt leveleiben igen erélyesen móresre tanította őket."
A mai kor egészségügyben dolgozóit is hasonló helyzetben látom: már rég árnyékba borult az orvosok, ápolók hírneve. A politika és a média jóvoltából folyamatosan hergelik az állampolgárokat az orvosok/ápolók/kórházak ellen. A barátok - mármint az egészségügy tényleges helyzetét tisztán és reálisan látók és segíteni akarók és segíteni képesek számát igen csekélynek látom. A magyar orvosok már rég szinte szíven szúrva vergődnek a bürokrácia és a politika útvesztőiben. Minket ki ment meg? Mi magunk? Semmelweis elismerése több, mint 20 évet váratott magára. Nekünk nincs ennyi időnk.
Utolsó kommentek