Rólam

Közel 20 éves szakmai tapasztalattal sok-sok sikerrel és nem kevés terápiás kudarccal a hátam mögött próbálok a mai magyar egészségügy berkein belül lehetőleg továbbra is ambíciózusan és humánummal megbírkózni a mindennapok feladataival. E mellett családom "kihívásainak" is eleget tenni. A blog egyfajta kikapcsolódást jelenthet és szeretném a gyakorló kollégák hozzászólásait véleményeit megismerni szakmai és persze nem szakmai dolgokban. KatonaZsuzsa

néző

figyelő 2007.09.23-tól

Naptár

január 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Címkék

2009 (1) 2010 (3) adomány (1) alkotmány (1) állam (1) allergia (1) állhorpasz (1) álom (1) álomkór (1) als (1) altatás (1) anafilaxia (2) anonymitás (1) antibiotikum (1) apáca (1) ápolás (1) ápolók (1) baba (1) baktérium (1) belsőfül (1) bér (1) beteg (12) betegség (4) bls (1) botrány (1) bulimia (1) cadmium (1) cap (1) ca mrsa (1) cholera (1) colchicin (1) cukorbetegség (1) cysticercosis (1) delirium tremens (1) diagnózis (1) diéta (1) dopping (2) drog (1) dr hause (14) egészség (2) egészségügy (3) éghajlat (1) élet (2) elfogadás (1) elhízás (1) elismerés (1) elsősegély (1) emlékezés (1) epinephrin (1) epley (1) esbl (1) európa (1) év (1) fecskendő (1) fekete halál (1) felvilágosítás (2) fertőzés (1) film (15) finanszírozás (1) flór ferenc (1) flór ferenc dr (1) foszgén (1) galandféreg (1) ghb (1) gittegylet (1) gondolat (7) gondolatok (1) gondolkodás (1) gondos (1) gyermek (1) gyermekorvos (1) gyógyíthatatlan (1) gyógyszer (1) gyógyulás (1) halál (1) halálozás (1) hallucináció (1) hcap (1) helyzet (1) hőség (3) hőstressz (1) idegentest (1) igazság (1) intenzív (3) intubáció (2) ipecacuana (1) járvány (1) jog (1) jókívánság (1) karácsony (2) kerékpár (1) kerékpárverseny (1) ketamin (2) kézhigiene (1) kézmosás (1) kína (1) kjt (1) kolera (1) kollégium (1) kóma (1) kongresszus (1) kórház (7) köszönet (1) közlekedés (1) láz (1) léghólyag (1) légmell (1) légzés (1) lélegeztetés (1) lepra (1) maci (1) magán (1) magatartás (1) magyarország (1) májelégtelenség (1) mdr (1) medikus (1) mérgezés (2) mese (1) met (1) minimum feltétel (1) mrsa (3) műtét (3) naftalin (1) nosocomialis (2) nsaid (1) nyár (1) olimpia (2) orvos (4) orvosképzés (1) oxigén (1) pestis (1) pikler (1) problémakórokozó (1) rák (1) rehabilitáció (1) reklám (2) ritmuszavar (1) sebészet (1) semmelweis (1) sokk (1) sport (1) sspe (1) stressz (1) szakképzés (1) szakmai (1) szédülés (1) személyes (2) szepszis (2) szívhalál (1) szleng (1) szokások (1) szubjektiv (1) teherbírás (1) teljes (1) teniasis (1) térítés (1) testépítés (1) tour (2) transzplantáció (2) tüdő (2) tüdőgyulladás (2) tudomány (1) tv (1) új (1) újév (1) üzenet (2) valóság (1) válság (1) védőoltás (1) vertigo (1) veszettség (1) világnap (1) vírus (1) vizelet (1) wegener (1) wilson kór (1) yersinia pestis (1)

Utolsó kommentek

Az igazság ára avagy a biztos diagnózis

2009.04.22. 18:10 | zslog | 33 komment

Címkék: betegség igazság diagnózis

Évente körülbelül 400 beteget kezelünk osztályunkon. Az intenzív osztály profiljának (súlyos, kritikus állapotú betegek) megfelelően a betegek 25-30%-át elveszítjük. Mi, az ott dolgozók inkább úgy mondanánk: a betegek 70-75%-ának állapotát stabilizálni tudjuk és ezen betegeink kb. 60-70%-a javuló, gyógyuló állapotban távozik osztályunkról.

A legnehezebb feladatok egyike a beteg és a hozzátartozók felvilágosítása: a beteg állapotáról, a kezelési lehetőségekről és a betegség kimeneteléről. Érthetően, összefoglalva  megfogalmazni a kritikus, életveszélyes állapotot. Éber tudatú betegnél a beteg számára érhetően elmondani a kezelés lényegét és lehetőségeit. Számomra ez a legnehezebb. A "vesztésre álló" betegek esetében az okot és okozatokat valamint a következményeket összefoglalni "emberéletben". Reálisan és az igazat mondva. Sokszor ez azt az üzenetet viszi a hozzátartozóknak: nem akarjuk a beteget jobb állapotba hozni. DE az igazság az, hogy nem tudjuk. Tudásunk és lehetőségeink birtokában sem tudunk a beteg állapotán javítani. U.n. traumatológiai profilú intenzív osztályon ez talán könnyebben mehet: elgázolta egy autó, eltört, összezúzódótt, ki kellett venni, hosszas, heroikus műtét után, stb. elfogadhatóbb a beteg elvesztésének közel biztos tudata. Általános, nem baleseti  intenzív osztályon nincsenek ilyen előzmények. A fiatal, hirtelen kritikus állapotba kerülő betegek esetében - annak okától (pl.szívizominfarktus, cukorbetegség felborulása, súlyos vérzéses állapot) függően könnyebb és talán egyszerűbb a kommunikáció. Az idős, sokszoros ( gyakorlatilag minden szervet érintő) megbetegedésben szenvedő, esetleg hetek óta fokozatosan romló állapot után kritikussá váló helyzetben intenzív osztályra került betegek esetén érthető összefoglaló vélemény adása igazi próbatétel. Hitetlenkedés, el nem fogadás fogad a másik oldalon. A beteg részéről a betegségek stádiumának be nem látása mindennapi problémáink közé tartozik.

Felteszem a kérdést: a korrekt felvilágosítás és a kimenetel közel biztos tudata vagy a megalapozatlanul reménytkeltő - de ezzel együtt jótékony bizakodást sugárzó véleményt támogatnák? Melyiket miért? Köszönettel venném a hozzászólásokat.

Kép címe: Utolsó kérdés.

A bejegyzés trackback címe:

https://lata.blog.hu/api/trackback/id/tr951080454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lifelike 2009.05.01. 21:23:30

en nem sokat voltam eddig intenziven latogato csaladtag, de amikor igen, akkor sajnos beleszaros hozzaallast, rutinszeru tajekoztatast kaptam, sot, az orvos ahelyett hogy mindent megtett volna a csaladtagom megmenteseert, kozolte hogy szebb halala lett volna ha elviszi egybol az infarktus amit kapott, es nem most az intenziven haldokolna
nem ereztem rajtuk az igyekezetet hogy megmentsek
kutvolgyi korhazrol van szo

egyaltalan nem vagyok elegedett az orvosokkal ugy altalaban, szerintem a tobbseguk tanulatlan, nem ert az orvoslashoz, csak mint jolfizeto allast valasztotta, hianyzik beloluk az a gyogyitasi vagy, ami pl. a regi korzeti dokinkat jellemezte (a mostanit mar nem)

mindezek utan ugy gondolom legyen inkabb szomoru a tajekoztatas de oszinte, ne remenykelto a remenytelen helyzetben, de csak miutan MINDENT megtettek, es ne valamilyen prekoncepcio alapjan jarjanak el (ugyis meghal minek kuldjuk draga vizsgalatra)

zslog 2009.05.03. 13:29:51

@lifelike: sajnálom, ha ez a véleménye az orvosokról. Gondolom/remélem a rossz példák okozzák. A jólfizető állásról csak annyit: 21 éve dolgozom, mindvégig intenzív osztályon. Jelenleg ügyelet nélkül 150E FT-t, havi 4 (2x24óra+2x16óra) ügyelettel+intenzíves pótlék: 250EFt-t. A "többségük tanulatlan"-nal nem értek egyet. A megmentés egy betegségből mit jelent? Önmagában megmentés elég általános kifejezés. Az intenzív osztályon kezelt betegek 25-30%-a elveszik. Ez a világ minden táján így van. A megmentés túlélést jelent? Mi áron? A betegség bekövetkezte előtti éleminőség elérése ezekben az esetekben nem realitás. Nálunk is sokszor szembesülnek a hozzátartozók ezekkel a problémákkal: a szívinfarctus heveny szakát túléli a beteg (van keringése, szerencsés esetben saját légzése is) de az ára ennek túl nagy: tartós tudatzavar, intenzív osztályos körülmények nélkül életképtelen beteg, a további javulás igen csekély és esetleges esélye. Erre utalhatott a kezelőorvos.

lifelike 2009.05.03. 17:39:58

@zslog: 250e ft papiron, és igazából mennyi? csak én kb 200ezret hagytam ott 3 hét alatt a dokinál, gondolom másnál sincs ez másként
és nincs közöm hozzá, nem is azért kérdeztem, csak ha már fel lett hozva ilyen konkrétan, akkor ne felejtsük ki ezt se a számolásból

mesemes 2009.05.18. 17:07:12

Külsősként szeretnék elmondani néhány gondolatot a blog tulajdonosáról. Ismerve őt, nem hiszem, hogy életveszélyes állapotú beteg ellátása alatt pénzt fogadna el. A gyógyult beteg pedig nem szokott hálálkodni...
Lifelike vajon a hozzátartozója életét akarta megvenni 200 000 Ft-ért? Ennyi egy élet ára? Vagy hálás volt- mert a keserú hangból úgy ítélem, nem hálapénzt adott.
Dokinak hívja azt az embert, akire szerette életét bízta...
Ha már megnevezte az intézményt is, talán én is megkérdőjelezhetem: Vajon igazak-e azok az állítások, amiket a hálapénzekről hallunk? (Az egészségügyben alig kapnak hálapénzt/ kontra: A betegek után vagyonokat fizetnek a hozzátartozók) Melyik igaz????
Nem lenne érdemesebb azért harcolni, hogy a hálapénz elfogadásakor számlát kelljen kiállítani, aki adta vonhassa le, aki kapta adózzon utána?
Ezek az anomáliák csak arra jók, hogy a betegek és hozzátartozóik figyelmét a valós problémáról eltereljék. A valós probléma pedig az egészségügy alulfinanszírozása, a benne dolgozók kizsigerelése, a társadalom igénytelensége egészségének megtartása érdekében.
Voiltaképpen a blog kérdése, mit, hogyan mondjunk a betegnek és a hozzátartozónak azért izgalmas, mert az emberek egy dologgal nem néznek szembe életük során. Azzal, hogy az élet halálos betegség. Életvitelük, fontossági szempontjaik messze nem a minőségi hosszú életet szolgálják, sokkal inkább a napi boldogulást. A betegségért, halálért pedig szeretnék az orvosokat hibáztatni. (Ehhez egyes ügyvédek is -busás haszonért szívesen asszisztálnak).
Én azt gondolom, a felvilágosítás legyen egyértelmű.
Intenzív osztályon azért fekszik a beteg, mert életveszélyes az állapota. (Ha nem az, miért lenne ott??)
De egy rákbeteg, végstádiumú ember halálának az idejét sem tudjuk megjósolni, akár a magunk életének végét, tehát nem mondhatjuk, hogy már nincs remény, csak azt, hogy milyen az állapota (aggasztó, válságos, javuló, stb) de az élet véges. Hogy pontosan meddig tart, ember előre nem modhatja meg.
Azt gondolom, az egyértelmű, érthető felvilágosítást kell választani. Ez nem veheti el, és nem táplálhat hiú reményt

zslog 2009.05.19. 17:48:30

@lifelike: ez tényleg 250E Ft körül havonta. Lényegében semmi több. Akár hiszi, akár nem.

adenocarcinoma · http://adenocarcinoma.blog.hu/ 2009.05.28. 16:11:08

Nem tudom kinek mi a jobb, ha a képébe mondják, az igazat, vagy ha statisztikákra hivatkozva százalékokban beszélnek, vagy ha agyonhallgatva latin szavakat mormogva ködösítenek. Szerintem ez neveltetés kérdése… azt meg ugye elég nehéz függetleníteni a társadalmi hatásoktól. Személyes tapasztalatom most még „csak” annyi, hogy amikor anyám 56 évesen végbélrák miatt már feladta, akkor a családunk minden tagja tudta, hogy mi, és hogyan fog történni, hálásak voltunk a korrekt tájékoztatásért. (és ez nem csak paraszolvencia kérdése… az egyik haverom nagyapja műtéte előtt bankókat tépett szét, aminek az egyik felét odaadta a dokinak, a másik felét meg a feleségének adta azzal, hogy majd utána add oda nekik röhejes volt az öreg, de hát ő így látta jónak, gondolom ettől érezte magát biztonságban…)
Ha magamról beszélek, akkor azt kell mondanom korrekt tájékoztatás is kevés, olyankor amikor már nem csak a test, hanem a lélek is érzi a bajt… Műtétem után az intenzívre fognak vinni, nem leszek olyan állapotban, hogy döntéseket hozzak… Feleségemnek, az orvosok javaslatai alapján kell tudni dönteni… Mindenben… helyettem… Nehezen viseli ezt a felelőséget. Tudja, ismeri az én véleményem: nem feltétlenül mindég túlélni, hanem élni szeretnék. „A megalapozatlanul reménytkeltő” „jótékony bizakodást sugárzó vélemény“ nem hiszem, hogy segítené őt. Az ember bízzon az orvosában, ez csak akkor lehetséges, ha konkrét, egyértelmű, érthető felvilágosítást kap. Kár, hogy erre nem készítik fel az orvosokat… vagy ha mégis akkor azt kell mondanom vagy a képzés rossz, vagy a tanulok…

zslog 2009.05.28. 19:12:12

@adenocarcinoma: Köszönöm a hozzászólást, a "másik oldal" ritkán szólal meg, inkább a hozzátartozók. Pici vélemény: a feleség nincs döntéskényszerben. Jogilag legalábbis nincs. Egyebekben amikor én tanultam az egyetemen, vagy a szakvizsgához - tényleg nem szerepelt a felvilágosítás a "tananyagban".

nyina&mika 2009.06.11. 23:20:25

nem intenzív, nem ez az eset, amiről a posztban szó van, mégis, hátha segít.
a 70éves nagymamám rákos lett. nem követem teljes figyelemmel, mi történik és történt vele (nekem most született babám és egyébként sem vagyunk szoros kapcsolatban). annyit azonban tudok, hogy 1-1,5 éve van hátra. az orvosa ezt csak a két gyerekének - apámnak és testvérének mondta el, a nagymamám nem tud róla. mióta ezt tudom, rágom magam, korrekt-e ez így.
egyrészt nagyon sokat kell harcolni azért, hogy ne adja fel. álljon fel, menjen sétálni, egyen, igyon. biztos vagyok benne, hogy ha tudná, mik az esélyei, nem csinálná végig.
másrészt felnőtt, önmagáról teljes mértékben gondoskodó, felelősséget vállalni tudó ember.
nem tudom, szabad-e ezt tenni, hogy mi tudjuk, ő nem tudja. hiszen az ő élete és az ő halála.
ha én lennék az ő helyében, én szeretném tudni és nagyon nem örülnék, ha a környezetem inkább tisztában lenne azzal, mi történik velem, mint saját magam.

fgm 2009.06.11. 23:50:36

Igazából csak egy nagyon elkopott klisét tudok válaszolni: embere válogatja.

Bővebben: Magamról tudom, hogy mélységes rettegéssel tölt el az ismeretlen, különösen ha egészségügyi problémáról van szó. Frusztrál, ha úgy érzem, hogy az orvosnak nincs kedve/energiája elmondani, mi történt/történik, kifejezetten bosszant, amikor csak egy latin kifejezést odamormogva letudja a diagnózist, mert én magamtól aztán tényleg minden végzetest el tudok képzelni, és inkább utánajárok/kérdezek mindennek; sokkal roszabb nem tudni.

Emellett ismerek (elég jól) olyan embert, aki nevetségesnek tartja ezt a viselkedést, azt gondolja, hogy semmin nem változtat a tények ismerete, akkor meg inkább jobb semmit nem tudni.

Szóval, marha nehéz kiválogatni, hogy ki akarja tudni, és ki nem, pláne, hogy a legtöbben maguk sem tudják, hogy valóban akarják-e tudni, amíg tényleg meg nem hallják az igazat.

Merci! · http://prante.hu/blog/ 2009.06.12. 08:17:01

Szerintem az orvosnak nem feladata azzal foglalkozni, hogy a hozzátartozók el tudják-e viselni az igazságot (vagy amit az orvos annak vél) vagy nem. Csak az a dolga, hogy tisztelettel forduljon a beteg és a családtagok felé (mint minden ember a többi ember felé amúgy), figyeljen oda rá és tegye meg, ami tőle telik - így a lelkiismerete is tiszta maradhat.

Érdekes kérdés még az is, hogy mi támogatja jobban az élni akarást: ha azt hiszem (mert az orvos úgy látja, azt mondja), hogy jók a kilátásaim, vagy az a tudat ő már lemondott rólam. Én nem tudom erre a választ, de azt hiszem, legalábbis tudattalanul, mindenkiben ott a válasz...

Nessus · http://blogmole.blogspot.com 2009.06.12. 08:46:18

azt hiszem, ez ennél lényegesen egyszerűbb kérdés:
az ideális állapot, ha az orvos mindent tárgyilagosan, a kívánatosnál nem részletesebben, de elmond. ez - gondolja az ember, aki még csak orvosnál volt, orvos sosem - egy amolyan alapvetésnek kéne (ismét csak ideálisan) hogy legyen a szakmán belül, elsősorban az orvos személyének a védelméből, hogy minél tárgyilagosabban, a kellő távolságtartással viseltessen a betegeivel szemben. ahol a kellő távolság megegyezik azzal a minimális távolsággal, ahol már ki tud alakítani érzelemmentes kapcsolatot emberekkel.

természetesen, ez a gyakorlatban - gondolom - ennél lényegesen bonyolultabb, helyzettől, embertől függően, és minden helyzetben más-más nehézséggel lehet ezt megoldani, de a helyes törekvésnek mindndenképp a föntit tartom - továbbra is fenntartva, hogy orvos szemmel vélhetően ez másképp néz ki.

FutoBolond 2009.06.12. 09:27:04

szia. en a korrekt tajekoztatas mellett vagyok. a legrosszabbnak azt tartom, ha erzem, hogy az orvos nem mondott el mindent, nem bizhatok meg a szavaiban. tajekoztasson korrektul, en vagy a szerettem meg majd belekapaszkodunk a maradek 1%-unkba. de legyen meg a bizalmam az orvosban, hogy valoban a legjobb tudasa szerint tajekoztatott...

mandulaszemu 2009.06.12. 09:31:55

Kedves Doktornő!
Negyedéves orvostanhallgató vagyok a SOTE-n és így már mögöttem vannak a Magatartástudományi Intézet tárgyai, ahol már elsősként azt verték belénk, hogy a beteg/hozzátartozó igényei szabják meg a tájékoztatást. Mivel tapasztalatom nagyon kevés van, az is főként nyári gyakorlat illetve ügyelet keretein belül, nem tudom, ez valójában hogyan kivitelezhető. Főleg, mivel -gondolom- az intenzív osztály egy más világ a belgyógyászat nyugodtságához képest.
Viszont feltűnt, hogy az orvosok tényleg nem őszinték a betegekkel, és ez engem nagyon zavart. Nyilván nem a fejükhöz kell vagdosni az igazat, de szerintem joguk van tudni az állapotukról a valóságot. A paternalisztikus hozzáállás idejétmúlt.

panka 2009.06.12. 11:31:34

Nem is lenne szabad, hogy az orvosban felmerüljön, hogy elkerülheti a korrekt tájékoztatást. Az orvos "csak" az igazság (vagy a legvalószínűbb kimenetel) tudója, az információ birtokosa, ugyanakkor valójában semmi köze ehhez az információhoz, személyesen nem érinti - különösen akkor, ha a beteg meg fog halni, és ez ellen már nincs mit tenni. Akinek köze van hozzá, az a beteg és a hozzátartozók, nekik viszont fel kell készülni. Azt gondolom, hogy nem tájékoztatni a beteget (ha olyan állapotban van) és a hozzátartozókat, az olyan, mintha a meteorológus látná, de nem jelezné előre, hogy érkezik a hurrikán, minek vele sokkolni a népet, úgyis elveszítik a javaikat, ha tudják, ha nem, menekülni meg semmi értelme, mert úgyse tudjuk, merre pusztít tovább a forgószél. Legyenek addig is boldogok. Banális példa, de talán érthető.

zslog 2009.06.12. 13:13:20

@nyina&mika: honnan tudja, hogy a Nagymama nem tudja? Ők sokszor sokkal jobban és sokkal előbb tudják, mint a hozzátartozók. A felvilágosításhoz (pl. daganatos megbetegedés itt és itt, ilyen és ilyen stádiumban) hozzá tartozik az elvileg számított túlélés és annak várható életminősége.

zslog 2009.06.12. 13:18:47

@fgm: sztem mi nem dönthetjükk el, ki hogyan reagáljon a felvilágosításra. Első kérdés: kéri-e a beteg a részletes és korrekt és a beteg által érthetően megfogalmazott felvilágosítást? Nálunk - kishazánkban - nagyon kevét időt áldozunk a laikus által jól, érhetően megfogalmazott felvilágosításra. Sajnos. DE az tény: a legnagyobb jószándékkal elmondott felvilágosítás is gyakorta zárt fülekre talál.

zslog 2009.06.12. 13:24:03

@Merci!: "jók a kilátásaim, vagy az a tudat ő már lemondott rólam"??? Mi a jó kilátás? A túlélés? A megfelelő vagy a jó életminőség? A teljes kiszolgáltatottság a hátralévő életben? Az orvos nem választhat. A beteg sem - ha nem tudja mi a baja.

zslog 2009.06.12. 13:26:58

@Nessus: lényegében egyetértek. @FutoBolond: én is így gondolom.

zslog 2009.06.12. 13:36:48

@mandulaszemu: üdv a "felédzeten". Nagyon nehéz gyakorlati tapasztalatok nélkül orvos/beteg viszonyról oktatni és tanulni. Én azt gondolom, hogy a felvilágosítás mindig tényekre (állapotra, vizsgálati eredményekre) alapozottan és a kezelési lehetőségek ismeretében kell történjen: a mondandó megfogalmazása kell, hogy a beteg/hozzátartozó igényeihez alakuljon.

2009.06.12. 14:45:41

@Merci!:
"Érdekes kérdés még az is, hogy mi támogatja jobban az élni akarást: ha azt hiszem (mert az orvos úgy látja, azt mondja), hogy jók a kilátásaim, vagy az a tudat ő már lemondott rólam."

Erről jutott eszembe, hogy a korrekt tájékoztatásnak nem ítéletnek kell lennie, az orvos esetleg akkor mondtat le a betegéről, ha ő a szigorú tiltás és ismertetett veszélyek ellenére mondjuk tovább iszik, dohányzik, kvzik ésatöbbi. Ha azonban a rák végső stádiumáról van szó, akkor nem az orvos mond le a betegről, mert ő csupán megállapítja a nyilvánvalót. Merthogyugye orvos és nem varázsló. És ide linkelném még a bankjegyeket kettétépő aggódó hozzátartozót.
Szerintem az orvos alakítsa ki a bizalmat, és akkor hihető az is, amit mond, meg az is, hogy mindent megtesz,sőt az is, hogy ő nem életet ad és elvesz, csak asszisztál az ilyesmi történésekhez.

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2009.06.12. 15:53:07

Tájékoztatni, tájékoztatni, tájékoztatni.

Általános brossúrák, személyre szabott beszélgetések, nem bemenekülni a latin szavak mögé.

Ha egy autószerelőtől elvárom hogy elmondja, mit fog megszerelni, és ennek mi lesz a következménye, ha egy állatorvostól elvárom, hogy elmondja mit és miért csinál a kutyámmal, akkor ezerszer inkább elvárom az orvostól, hogy amikor a saját testemet "szereli", ne bűvészkedjen, kíméletességből sem.

Hogy ebből a beteg/hozzátartozó mit hisz el, az meg az ő dolga.

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2009.06.12. 20:19:42

Én mindenképpen és minden körülmények között a korrekt tájékoztatásra szavazok. Szerintem sem az orvos dolga, hogy azon morfondírozzon, hogy a beteg, illetve a kozzátartozói el tudják-e viselni az igazságot.

Ha pedig a halál közeledik, de ezt a tényt eltagadják az ember elől, az attól esik el, hogy rendezze a dolgait magában, a szeretteivel és - ezekhez képeset mellékesen - praktikus szempontból (bakszámla, végrendelet, stb). Ez pedig - szerintem - már vastagon a bűn kategóriája, ráadásul annak is a helyrehozhatatlan fajtája.

zslog 2009.06.13. 14:00:02

@bárakármi: a bankjegyeket kettétépő aggódó hozzátartozót.
Szerintem az orvos alakítsa ki a bizalmat, és akkor hihető az is, amit mond, meg az is, hogy mindent megtesz,sőt az is, hogy ő nem életet ad és elvesz, csak asszisztál az ilyesmi történésekhez

Igy van. Hányszor tapasztalom: amikor kritikus állapotú beteg érkezik és megkezdődik a kezelés. Jön a hozzátartozó és pénz akar adni: látom rajta be akarja biztosítani a szerette sorsát. Azt gondolja, csak akkor vetünk be "mindent", ha pénzt kapunk. A felvilágosítás után szokott mindez lezajlani. Én személy szerint csak akkor fogadom el a paraszolvenciát, ha a beteget jó, de jegalább javuló állapotban elbocsájtjuki az osztályról. De természetesen ilyenkor már nem aktuális a "dolog" (nem panasznak szántam).

zslog 2009.06.13. 14:07:29

@Komavary: @suhodminyák: mindennapos probléma műtéti érzéstelenítéshez szükséges előzetes szakorvosi vizsgálat és felvilágosítás kapcsán: csak a műtét jó eredménye érdekli a beteget. A lehetéges problémák/szövődmények már nem. A műtéttel megkapható javulás esetleges magas árát (= a műtét a szó szoros értelmében sikerül, de a beteg túl nagy árat fizet érte. Pl. a sérvet sikerül megszüntetni, de közben elszenvedett szivizominfarktus sokkal többet ront az állapoton/életminőségen, mint a tovább hordott sérv) nem akarja elfogadni/megérteni, meghallani. Remélem érthető voltam.

gasman 2009.06.13. 23:10:45

Hello,
Elorebocsatom: szinten zenesz, intenzives orvos vagyok, csak eppen mar jo ideje Angliaban.
Sem Magyarorszagon, sem itt nem merult fel soha, hogy ne az igazat mondjam a beteg allapotarol. Es eddig meg mindenki csak megkoszonte, hogy oszinte, szukseg eseten brutalisan oszinte voltam a csaladdal, beteggel. Az elmult evek alatt rengeteget tanultam a kollegaktol, hogyan lehet empatikusan, megis egyenesen elmondani a hozzatartozoknak, hogy is allunk a prognozist illetoen. A legtobbet hasznalt fordulatom kb igy hangzik magyarul: a hozzatartozoja sokkal valoszinubb, hogy meghal az intenziv osztalyon, mintsem hogy tulelje a kezelest. Ha valaki tenyleg a halal torkaban van, ezzel szoktam kezdeni, aztan reszletesen elmondani, miert is van ebben a helyzetben. A remenysugarat azzal nyujtom, hogy "ha nem gondolnam, hogy lenne eselye a tulelesre, nem vettem volna fel az intenziv osztalyra". Nagyon fontosnak tartom, hogy a csaladdal mar az elso naptol fogva lehetoleg jo viszonyt alakitsak ki, hogy erezzek, fordulhatnak hozzam barmilyen kerdessel. Az oszintesegnel nem tudok tobbet nyujtani es ezt ki elobb, ki kesobb belatja. A magyar betegek ebbol a szempontbol sokkal egyszerubben kezelhetoek mint pl egy hithu muzulman csalad. Ott a kulturalis kulonbseget is meg kell probalni athidalni, amit hihetetlenul nehez a mi nyugati "felvilagosodott orvoslas" altal belenk rogzitett szemszogbol megtenni. Az orvos-beteg kozotti kommunikacio - amit otthon nem tanitanak, csak vagy erzeke van hozza valakinek, vagy nincs - itt rengeteget szamit. Jo lenne ha minden intenzives olyanoktol tanulhatna a szakmanak ezt a nehez, de rettento fontos reszet, mint akiktol en tanulhattam Magyarorszagon.

suhodminyák · http://suhodminyak.blog.hu 2009.06.14. 13:15:56

@zslog: Igen, érthető. Szerintem nem tehetsz többet, mint hogy felhívod a figyelmüket minden lehetséges kimenetre. Akkor nyugodt lehet a lelkiismereted, hogy minden információt átadtál neki, amire a döntéshez szüksége lehetett. Hogy hogy dönt, az rajta áll. (Azt hiszem, ez az élet sok más terültén is így van, hogy valaki vagy tekint messzebre is, vagy nem, vagy mérlegel egyéb körülményeket, vagy nem. Csak itt nyilván nagyobb a tét, mint egy elkapkodott szekrényvásárlásnál).

Az egyébként mennyire gyakori, hogy felhívod a figyelmét valamilyen lehetséges szövődményre, ő nem törődik vele, "csak" az aktuális bajától akar minden áron szabadulni, aztán amikor beüt az előre jelzett gond, akkor ellened fordul, vádaskodni, stb. kezd?

Kirani 2009.06.14. 14:39:26

Én mind családtagként, mind saját esetemben a korrekt felvilágosításra szavazok, még akkor is, ha az fájdalmas tényeket közöl. Felnőtt emberek vagyunk, és mindnyájan tudjuk, hogy az élet végső állomása a halál. Nem hiszem, hogy valakinek, aki az intenzív osztályon fekszik/feküldt valaha, nem merült volna fel az agyában, a tudatában a halál rémisztő közelsége. És a családtagokéban ugyanúgy.
Amikor a hozzám legközelebb álló családtagom volt hasonló helyzetben, és az orvos elmondta, hogy immár nem tehetnek érte semmit, ez inkább erőt adott nekem, és a biztos tudatot (amit láttam is), hogy mindent megtettek érte. Nem sikerült, a betegség erősebb volt. De onnantól, hogy ezt tudtuk, nem ment el az erőnk és az együtt töltött időnk felesleges reménykedésre, egymás értelmetlen biztatására, és arra az igyekezetre, hogy legalább egymás előtt ne boruljunk ki, és csak este, egyedül sirdogáljunk egy kicsit. Ennek segítségével az utolsó hetek-napok már nem is a betegségről szóltak, hanem arról, hogy felszabadultan, kérdések és bizonytalanság nélkül töltöttük együtt az utolsó napokat. Furcsa lehet ez olyasvalakinek, aki ezt még nem élte át, de onnantól mindkettőnkben (a betegben is és bennem is, illetve a többi családtagban és a barátokban is) volt egy megnyugvás, mert tudtuk, hogy az elkerülhetetlen halál hamarosan be fog következni. Aki élt már át családtagként hosszú, fájdalmas, bizonytalan betegségidőszakot,amikor minden a kórház-gyógyszer-kezelés-eredményvárás stb. körül forog, biztosan jobban megérti, ami írtam. A közeli halál tudatával a beteg mindenkivel mindent meg tudott beszélni, le tudott zárni, és bár a mai napig fájdalmas űrt érzünk nélküle, van egy szokatlan jó érzés is, hogy igen, mindent elmondtunk egymásnak és elbúcsúztunk. És ő is méltóan, emberként (és nem szánalomra méltó, szegény betegként) halt meg. Én a teljes őszinteségben hiszek, minden résztvevőnek, a betegnek, a hozzátartózóknak és az orvosnak is sokkal jobb.

zslog 2009.06.14. 18:35:48

@gasman: Örülök a hozzászólásodnak. Egyetértek a "módszereddel". Nálunk sajna néha akkor is fel kell venni a beteget az osztályra, ha tényszerű a biztos rossz kimenetel.

zslog 2009.06.14. 18:37:57

@suhodminyák: nem mondanám, hogy nagyon gyakran, de hetente előfordul. De vádaskodás az nincs. Én is csak óvatosan jelzem: előre szóltam. Nem szeretek "mondogatni".

gasman 2009.06.15. 20:43:13

@zslog Nehogy azt hidd, hogy itt nem ilyen a helyzet. Talan kisebb mertekben, de tapasztalatom szerint a sebeszek mindenutt ugyanolyanok! Eppen a hetvegen dobta le az agyam az ekszijat egy ilyen felvetelen.