Tisztelt Doktor!Miért kell a medikusi éveket megkeseriteni?!Orvosi egyetemre elhivatottságból ment a lányom,gyógyitani akart mindenáron.Mert ugye a pénz itt elhanyagolható minden tekintetben.A tanulás mellett még munkát is vállalt klinikán,hogy még több tapasztalatot szerezzen,mert a jövedelem itt is elhanyagolható szintü volt,van ,lesz.A rengeteg bántás ellenére még most is gyógyitani szeretne,de tart tőle, hogy avaló életben is megkeseritik majd az életét kisstilü,rosszindulatu ,ahelyüket (esetleg tehetségesebb utódoktól)féltő orvosok.Itt sem a beteg a fontos,hanem,hogy ki tud a "szemétdombon"tülekedve többet összekapirgálni!De persze nem adjuk fel. Túlélő fajta vagyunk!Hogy hol is lesz rezidens és mennyiért,az majd a "tehetséges",kis dundi miniszter eldönti.És mint "jó alattvalóhoz"illik,megfogadjuk a nemzet mai atyjának tanácsát!Megyün k,egy jól felszerelt,minden eszközzel jól ellátott,tisztességes (orvost megillető)fizetést adó külföldi országba!Majd visszajön a gyerekem,ha itt valóban ország,nemzet,haza lesz és az orvostársadalom is egy a betegekért harcoló közösség leend.Üdv.

donofrio: Köszönöm a hozzászólást. Nem tudom, miért keserűek a medikusévek. Annak idején az én medikuséveim nem voltak keserűek. Én nagyon élveztem és ma is úgy gondolom, fiatalságom legszebb évei voltak. Mindezért persze elsősorban a szüleimnek tartozom köszönettel, akik taníttattak. Nem tudom a lánya hol tart az egyetemi tanulmányaiban. Egyetem előtt nem voltak ismertek Önök előtt a"kisstilü,rosszindulatu ,ahelyüket (esetleg tehetségesebb utódoktól)féltő orvosok"? A lánya vagy az Ön véleménye ez? Ha ismerték a magyar kórházi helyzeteket akkor miért itthon tanul a lánya? Ha úgyis külföldre menne dolgozni. Az orvosi fizetések több, mint 50 éve ilyenek. A " "szemétdombon"tülekedve többet összekapirgál"-lás nem jellemző mindegyik szakmára. Pl. az én szakmám: intenzív aneszteziológus - és ez kifejezetten a nem szemétdomb jellegű kapirgálásról szól, hanem inkább az alacsony fizetés, nincs paraszolvencia és sok munka mellett a gyógyítás, életmentés, önzetlen segítség embertársainkon. Kívánok kevésbé keserű éveket és kitartást.

MedSmile: folytatjuk?

Oszinten szolva szivesen folytatnam, de nyakamon van a vizsgaidoszak. Sorry, igyekszem visszaterni.

Üdvözletem!
1990-ben végeztem Pécsen. Klassz volt az egyetem. Még voltak elvtársak és már jöttek az urak. Érdekes átmenet volt. Még nagy, régi koponyákat is hallgattam (Romhányi, Flerko), de már jöttek az újak. Annyira élveztem, hogy az egyetemi aulát béreltem ki az esküvömhöz (kb. 1000 fő volt jelen).

Én '88-ban végeztem a SOTE-n: 82-88 között éltem a medikuséveimet. Még típusosan az elvtársi érában, de ebből én személy szerint semmit sem észleltem: éltem az egyetemisták életét. A kórházi gyakorlatokon a stréberek közé tartoztam: minden nap bejártam. Sokat profitáltam a gyakorlatokból. Akkoriban úgy müködött: ha látták, hogy érdeklödsz, szorgalmas vagy, akkor sokmindent megmutattak és hagytak is csinálni: máramit egy medikusnak lehet. Pl. egy ilyen nyári gyakorlaton tanultam meg a szakszerű reanimatiot (újraélesztést). Nekünk még nem volt intenziv-anesztézia oktatás. A kórházi légkört: alá-fölé-mellé rendeltségek, stb. ugy igazán csak már kezdő orvosként ismertem meg. Sajnos a mi időnkben a gyakorlati képzést nem kérték számon semmilyen szinten: diplomát lehetett kapni pl. úgy, hogy egy injeciót sem adott be az ember. De ha a gyakorlatok során sikerült mindezeket elsajátítani, akkor kezdő orvosként is könnyebben lendült bele (inkább lendítették) az ember a mindennapi munkába.

En jelenleg masodeves vagyok a SOTE-n. Eddig nem sok tapasztalatom van az egeszsegugybol, az orvoslasbol, annal tobb az egyetemrl. Neha jo, neha rossz. :)