Egy új film kapcsán olvasgattam az újságot.
"Látja, milyen marhaságokat gondolunk a halálról? Pedig ez összetettebb: néha giccses, néha meg nevetségesen hülyén néz ki, ha valaki haldoklik." Ezen mondat kapcsán jutott eszembe számtalan...gondolat. Olyan halált még sosem láttam, mint amilyen egy filmvászonról jön felénk. Legyen az romantikus vagy u.n. háborús film. Egészségügyben, fekvő beteg intézményben dolgozóként minden nap találkozom az elmúlással. Sokszor hirtelen jön, váratlanul és feltartóztathatatlanul. Ennél sokkal gyakrabban lassan, sok kínt és szenvedés hozva érkezik. Néha pedig a halálhoz vezető betegség "jótékonyan" elveszi az éberséget, így azzal a gondolattal biztathatjuk a hozzátartozókat és persze magunkat is: hogy nem szenved a beteg. Sokszor ez is az orvos és az egészségügy feladata, hogy NE szenvedjen a beteg. Kétségtelen, az otthoni - családi környezetben bekövetkezett halálról, annak körülményeiről, "összetettségéről" csak csekély családi tapasztalatom van. Az is lassú és gyötrelmes: minden pillanatában ott a kérdés: miért? mikor?
Kórházi körülmények között, a mai technikai lehetőségek birtokában, amikor az életfontos működéseket jól láthatóvá lehet tenni a miért-re könnyebb választ adni. A mikor pedig a saját tapasztalatok alapján válaszolható meg.